Kijev és Moszkva között is repül ősztől a Wizz Air Ukraine
Szeptember végétől elindítja Kijev-Moszkva járatát a Wizz Air Ukraine. A járat hetente háromszor repül a két város között.
Szeptember végétől elindítja Kijev-Moszkva járatát a Wizz Air Ukraine. A járat hetente háromszor repül a két város között.
Csak 16 képviselő szavazott az ukrán kormányfő távozása mellett csütörtökön.
Kijev az ENSZ-főtitkár kérésére tette le a fegyvert abban a kelet-ukrajnai térségben, ahol két hete lezuhant a Malaysia Airlines utasszállítója. A területet így nagyobb biztonsággal közelíthetik meg a nemzetközi szakértők.
Bár a földgáz és a kőolaj importjának leállítását nem lépte meg az Európai Unió, mert azzal maguk alatt is vágnák a fát, még így is az orosz gazdaság húsába vágó szankciókról döntöttek kedden a tagállamok. A zömmel a pénzügyi, illetve energetikai szektort érintő korlátozások már komolyan fájhatnak majd az oroszoknak. Cserébe viszont az EU, illetve a Nyugat is hasonló arányú viszontlépésekre számíthat. Magyarországon a paksi bővítés egyelőre nem lehet veszélyben, ám a gépeket, járműveket, gyógyszereket gyártó cégeknek, és élelmiszer-ipari vállalatoknak lehet félnivalójuk. Minden ráadásul attól is függ, meddig maradnak a szankciók, és hogy később még bővítik-e azok körét.
Nem a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság fog eljárni a lelőtt maláj gép ügyében, hanem Hollandia, vagy Malajzia - közölte egy holland miniszter.
Moszkva megrökönyödéssel fogadta az amerikai elnök kijelentését, hogy Oroszország mindezidáig nem működött együtt a Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító szerencsétlenségének kivizsgálásában – közölte szerdán az orosz külügyi szóvivő.
A Financial Times az ukrán válságot elemző cikkében azt írja: a Moszkva elleni intézkedéseket követően nem marad majd el az orosz megtorlás, amely éppen akkor érintheti érzékenyen az európai gazdaságot, amikor a válság már véget érni látszott.
A katonák egy újabb várost szabadítottak fel, a szakadárok a "felperzselt föld" taktikáját alkalmazzák.
Megszüntették a Csap-Kijev főút blokádját a katonai mozgósítás ellen tiltakozó lakosok a Munkács melletti Beregrákos községben, így kedd este újraindult a forgalom a magyar határt az ukrán fővárossal összekötő nemzetközi autóúton.
Angela Merkel német kancellár üdvözölte az Oroszországgal szemben bevezetendő új szankciókról hozott keddi brüsszeli döntést, elkerülhetetlennek nevezte a gazdasági büntetőintézkedéseket és jelezte, hogy az Európai Unió szükség esetén további lépéseket tehet.
Az Európai Unió kedden büntetőintézkedésekkel sújtott négy, Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló üzletembert az ukrán válsággal kapcsolatban - közölték nevük elhallgatását kérő diplomáciai források az AFP francia hírügynökséggel.
A Financial Times tudósítása szerint az EU 28 nagykövete kedd délután egy maratoni tárgyalás után megállapodott abban, hogy milyen szankciókat vezetnek be Oroszország ellen az ukrán válság és a maláj gép lelövése miatt kialakult helyzet következtében.
A Kalasnyikov orosz fegyvergyártó konszern együttérzését fejezte ki kedden az amerikai fegyverrajongókkal, amiért nem tudnak hozzájutni a vállalat termékeihez az Egyesült Államok által az ukrán válság miatt életbe léptetett, Oroszországot sújtó büntetőintézkedések miatt.
Visszatért a Sahtar Donyeckhez az az öt külföldi labdarúgó, aki az ukrán válság miatt július 20-án úgy döntött, nem utazik többé Ukrajnába.
A heves harcok miatt a holland és ausztrál szakértők már harmadik napja nem tudják megközelíteni a katasztrófa helyszínét.
A kelet-ukrajnai városban összecsaptak az ukrán erők a szeparatistákkal. Öt civil halottja és nyolc sérültje is van a harcoknak.
A független Levada Intézet közvélemény-kutatási adatai szerint az oroszok 64 százaléka azzal vádolja az Egyesült Államokat és Európát, hogy "illetéktelenül beavatkozott" az ukrán ügyekbe.
Arszenyij Jacenyuk felszólította a kijevi parlamentet, hogy rendkívüli ülésen fogadja el azokat a kormányjavaslatokat, amelyeket előző héten még csak napirendre sem vett. Múlt csütörtökön a ház nem fogadta el a kormányfő lemondását.
Az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország döntött újabb büntetőintézkedésekről Oroszország ellen. Sajnálattal vették tudomásul, hogy Moszkva nem gyakorol nyomást a kelet-ukrajnai szakadárokra, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz.
A több hónapja zajló harcok következtében Kelet-Ukrajna gazdasága kezd teljesen szétesni. A szakadárok épp a napokban robbantottak fel egy szénbányát a térségben, a gyárak alig termelnek, az erőművek sem igazán működnek. A versenyképtelen ukrán nehéziparral az oroszok sem tudnának mit kezdeni, a hatékonyabb erőművek, ipar felépítésében a nyugati országoknak kellene részt venniük, ám amíg nincs béke, addig ez igen nehéz lesz.